Elindultam ! Végre !

 Hát ez a nap is eljött... Igen, blogot fogok írni ! Mert nagyon sok mindent kell kiírnom magamból... Korábban is próbálkoztam blogírással, de aztán végül mind kudarcba fulladt. Remélem most másképp alakul. Szóvalhát hogy is mondjam, elkezdeném. :D

Na tudjátok van egy srác... Igen tudom, jól kezdődik, csak mint egy átlagos tini hétköznapjai. Mégis, úgy érzem, mintha én sokkal intenzívebben élném meg ezt a szerelem-dolgot, mint mások. Vagy csak egyszerűen csak túlbonyolítom, ki tudja? 

Olyan aranyos. Biztonsági okokból nem írom le a nevét, nevezzük csak szépen nagyon kreatívan X-nek. Tehát X - igen, a srác, akibe belezúgtam - elég furcsa néha. Persze csak pozitívan. Mert oké, nem a leghelyesebb srác a földön, de kit érdekel? Nagyon jól el tudok vele beszélgetni, mindig felvidít, és szinte mindig mosolygok ha meglátom vagy eszembe jut. Persze nem gondolom, hogy ez kölcsönös. Várok egy jelre. Eddig pontosan úgy viselkedik, mint egy 16 éves srác, aki barátkozni akar - vagy nem is tudom. Nem értem én a pasikat. 

Annyira jólesik, hogy mindig, amikor meglát hangosan köszön. Mintha ezzel jelezné hogy "Itt vagyok, vegyél észre!". Én ennek pont az ellenkezőjét teszem mindig. Nem bánok jól az emberekkel. Ha valaki tetszik, megpróbálok úgy tenni mintha teljesen közömbös lenne. Persze ez általában úgy végződik, hogy átesek a ló túlsó oldalára, és olyan bunkó flegma picsaként viselkedek, mint még soha. Annyira irritál hogy nem bírok megálljt parancsolni magamnak.

Egy pár hete találkoztam vele először. Teljesen rabul ejtett. A szeme... Olyan gyönyörű ég kék, hogy ha belenézek, nem bírok szabadulni... Imádom a szemét. 

Amikor először találkoztunk, egy barátomhoz mentem oda köszönni, és Ő is ott volt. Le se bírtam róla venni a szemem. Na jó de, de csak hogy ránézzek a telefonomra. És tudni illik, hogy csak akkor veszem elő kétpercenként a telefonom, ha zavarban vagyok. Annyira istentelenül helyes, amikor nevet, amikor mosolyog! Bár nem tudom, lehet csak én látom annak. De nem érdekel. Attól a naptól kezdve egyre többet kezdtem rá gondolni. A suliban kerestem a tekintetemmel, de nagyon ritkán láttam meg. Aztán ha igen, nem vett észre.

Később egy idő után elkezdett nekem köszönni. Jött azzal a hangos utca túloldaláról rádordítok stílusával, és megint kínosan éreztem magam. De csak mert hiú reményeket kezdtem táplálni, hogy talán tetszem neki. Hülyeség. Csak barátkozni akar.

Aztán egyszer erőt vettem magamon egy pár napja és melléültem ebédnél amikor egyedül volt. Nagyon kedves volt. Minden egyes percre emlékszem, az a jelenet örökre az emlékeimben marad. Tényleg rendes volt. Megvárta  amíg befejezem, pedig ő előbb végzett. Elég jól el is beszélgettünk, ahhoz képest, hogy szinte akkor beszéltünk először. Azóta próbálok egyre közelebb kerülni hozzá. Tegnap is, hajnali 2-ig dumáltunk msn-en.

Aztán nem ír rám. Olyan érzésem van, mintha... Érezné, hogy többet szeretnék, mint kéne. Próbál távolságot tartani. Nem ír rám. Félmondatos válaszokat ír. Utána meg megint irtó kedves, annyira, hogy elolvadok. És utána a következő mondatával lelocsol egy hordó vízzel.

Nem értem miért kell hogy ennyire fájjon. Lehet hogy túl sokat rágódok rajta, de akkor sem bírom megállni. Mert mindenhol ott van. A gondolataimban, a vágyaimban, az álmaimban sőt még a rajzaimon is. Utálom. Utálom amiért belezúgtam. :S

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.