Egy kis versike...

Még régebben írtam, de csak most sikerült teljesen befejezni.(:

Ha érdekel akkor katt a tovább gombra. :P

Miért nem tudunk csendben maradni?

Miért nem tudjuk sosem feladni?

Miért kell ennek ennyire fájnia?

Miért kellett ennyire bonyolulttá válnia?

A pénzen most már mindenki nevet

Hiába tudják, azt hogy nem lehet

Figyeld az órát, mindjárt vége

S bevillan majd egy robbanás képe

 Az asztalon egy régi fénykép

Szét van tépve, már nem érték

Egy porcelánbabán könnycsepp csordul

A szerelem diszkréten elfordul

Az emberek az utcára gyűlnek

Tudják hogy vége, de csendben tűrnek

Néhányuk sír, ahogy a szívük dobban

Lelkükben a csalódás lángra lobban

Rémült arcok a tükörbe néznek

Tiszta szívű, gyermeki lények

Ajtó csattan, szilánk szárnyal

A háttérben egy sötét árnnyal

Fájó szívünkből érzelem csöpög

Lelkünk lánca még mindig csörög

Eltörnénk, szétzúznánk minden egyes szemet

De a fém túl erős, végig rajtunk nevet

Azt hittük sikerült kitörni a várból

De még beljebb kerültünk, távol a zártól

A kulcs persze elveszett, nem tudjuk hol van

Csak remélni tudjuk hogy eljön a holnap...

Kímélj meg minket a kínos haláltól!

Hiába, lelkünk kiégett a vágytól

Az üres szobában kering egy illat

Tudtán kívül is  múltunkról vallat

Halljuk a hangját, ahogy a fülünkbe hörög

Ez az élet, kezében géppuska pörög

Kicsi rá az esély, hogy elvéti a célt

A prédája is csupán gyors halált remélt

Esőcseppek halkan koppannak a hideg betonon

Cipőtalpak monoton hangja visszhangzik a peronon

Ők is tudják hogy egyszer mindennek vége lesz

S a múltat nem őrzi meg más, csak az emlékezet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.